Fotó munkáim

A lista nem teljes, feltöltés folyamatban.


Életút (2023.)

A dokumentarista sorozatomon keresztül egy kis mag életének különböző állomásait szerettem volna bemutatni, a születésétől kezdve a fejlődés különböző állomásain át, egészen az elmúlásig. 

Hogy gyúlik fel a láng egy apró teremtményben, majd hoz létre új életet. Az élete részeként, hogyan formálódik tovább az idő során, és végül, hogyan alszik ki. Ezzel a következő generáció fejlődésének az alapját is megteremti, mivel a benne lévő energiákkal és tápanyagokkal táplálja a földet, mely segítségével az élet újbóli körforgásához járul hozzá. 

Születése után idővel a természet ékkövévé válik, amikor gyönyörűen kibontja virágait, ezután pedig szülővé lesz, mely a termései által új élet magvait szórja szét. Bemutatom, hogy mint az ember úgy a fa is az öregkor végén hogyan birkózik meg a betegségekkel, hogyan dolgozza fel a csapásokat, majd új formájában miként lesz jelen a természetben.  

A sorozatom ennek a körforgásnak az általános bemutatására szolgál, éppen ezért fordítottam arra figyelmet, hogy minden fejlődési szakaszban másféle növénynek az életszakaszát mutassam be. 


Tányérok (2023.); tipológia


Fakérgek, érmék (2023.); tipológia


A kis lény (2022.)

Ezen fotósorozatomban egy általam készített ,,keverék lény,,-t szerettem volna elhelyezni különböző, érdekes és nem mindennapi kompozíciókba.